
Prioritások
Egyszer egy filozófiaprofesszor a diákjai előtt állt, és volt nála néhány tárgy. Amikor elkezdődött a tanítás, fogott egy nagy üveget, és telepakolta kövekkel. Ezután megkérdezte a tanítványait, hogy szerintük tele van-e az üveg. Azt mondták, igen, tele van. A professzor fogott egy doboz kavicsot, beleöntötte az üvegbe, és picit megrázta. Az apró kavicsszemcsék persze leperegtek a nagyobb kövek közötti résekbe. Ekkor újra megkérdezte a tanítványait, hogy tele van-e az üveg. Újra igent mondtak, és nevettek. A professzor aztán elővett egy doboz homokot is, és beleöntötte az üvegbe. A homok, persze, kitöltötte a még fennmaradó apró réseket is az üvegben.
– Nos – mondta a professzor a tanítványainak -, szeretném, ha észrevennék, hogy ez az üveg olyan, mint az életük! A kövek a fontos dolgok az életben: a családjuk, a párjuk, az egészségük, a gyermekeik – olyan dolgok, amelyek – ha minden mást elveszítenének, és csak ezek maradnának – még mindig kitöltenék az életüket. A kavicsok a többi, kevésbé fontos dolgokat jelentik, mint például a munkájuk, a lakásuk, a házuk vagy az autójuk. A homok az élet egészen apró dolgait szimbolizálja. Ha először a homokot öntjük az üvegbe, nem marad hely a kavicsoknak, vagy a nagyobb köveknek. Az életükben is így van: ha minden energiájukat életük kis dolgaira fordítják, a nagyokra már nem marad erő. Ezért figyeljenek a fontos dolgokra, szenteljenek időt a gyermekeikre, a párjukra, figyeljenek az egészségükre! Lesz még elég idő a munkára, a háztartásra, a bulikra, és hasonló dolgokra. Fordítsák a figyelmüket először a nagy kövekre – ezek azok, amik igazán számítanak. A többi csak homok.
Az előadás után az egyik diák fogta a kövekkel, kavicsokkal és homokkal teli üveget – amiről időközben már a professzor is megállapította, hogy tele volt és beleöntött egy pohár vizet. A víz kitöltötte a még üresen maradó részeket az üvegben; ekkor aztán már tényleg tele volt…
Iratkozz fel a Youtube csatornára itt: https://www.youtube.com/@idogazdalkodas