Nincs idő

Egy egzotikus szigeten élő törzsfőnök gondolataiból: A Papalagi, a fehér ember mindig elégedetlen a rendelkezésé­re álló idővel, és a Nagy Szellemet káromolja, amiért nem adott neki belőle többet. Igen, Istent és végtelen bölcses­ségét hibáztatja, mialatt minden napját egy bizonyos terv szerint osztja be és darabolja szét. Éppen úgy darabokra vágja, mintha egy sövényvágó késsel szétvágnánk egy puha kókuszdiót. Minden egyes darabnak megvan a saját neve: másodperc, perc, óra. A másodperc kisebb, mint a perc, ami kisebb, mint az óra, hatvan perc, és még sokkal több másodperc pedig egyenlő egy órával.

Európában valójában csak nagyon kevés embernek van ideje. Sőt, talán senkinek. Ezért a legtöbben az életen is csak átrohannak, mint egy elhajított kő. Tekintetét majd­nem mindegyikük a földre szegezi jártában-keltében, és karjain nagyokat lendít, hogy minél gyorsabban jusson elő­re. Ha valaki megállítja, kelletlenül ezt kiáltja: – Miért za­varsz engem? Nincs időm, te is inkább törekedj arra, hogy a tiédet kihasználd! – Úgy tesznek, mintha egy siető ember értékesebb és bátrabb lenne, mint az, aki lassan jár.

Én úgy gondolom, hogy az idő kicsúszik az ujjai közül, mint egy kígyó a nedves kézből, épp azért, mert túl szorosan tartja. Nem engedi, hogy közelítsen hozzá. Mindig kitárt kézzel kapkod utána, nem hagy magának nyugalmat, hogy meg­pihenjen a napon. Mindig egészen közel kell lenni, valamit énekelni, vagy mondani kell. Pedig az idő csendes és békés természetű, szereti a nyugalmat, és a matracon való elnyújtózást. A Papalagi nem ismerte fel az időt, nem érti meg, ezért rosszul bánik vele.